A palesztinok azt állítják, az izraeli tankok már a gázai övezetben lövik a katonákat
Az Izraeli Védelmi Erők nem erősítették meg ezt az információt.
A katolikus egyházfő kijelentette, hogy az emberiség elveszítette a béke útját, és nem talál vissza rá.
A „béke királynője”, Szűz Mária segítséget kérte a gyűlölettel és a háborúkkal szemben Ferenc pápa az imavirrasztáson, amelyet az egyházfő személyesen vezetett a Szent Péter-bazilikában péntek este.
A katolikus egyházfő kijelentette, hogy az emberiség elveszítette a béke útját, és nem talál vissza rá. Úgy vélte, sötét időket élünk.
Az emberiség a testvériség helyett Káint és Ábelt választotta
– hangoztatta Ferenc pápa.
A bazilikában tartott ima elején az egyházfő megállt a főoltárnál kiállított Szűz Mária ikonnál. „Irgalmasságot kérünk, irgalmasság királynője; békét, béke királynője! Rázd fel a lelkét annak, aki a gyűlölet csapdájába esett, váltsd meg azt, aki a konfliktusokat élteti és szítja” – könyörgött az egyházfő.
Azt kérte, Szűz Mária szárítsa fel a gyerekek könnyeit, akik mostanában sokat sírnak. Támaszt szorgalmazott a magányosoknak és időseknek, segítséget a sebesültek és betegek számára, védelmet mindazoknak, akiknek el kellett hagyni otthonukat és szeretteiket, vigaszt a reményvesztetteknek.
Ferenc pápa a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i terrortámadását követően jelentette be, hogy imavirrasztást tart. Korábban többször is az Izraelben ejtett túszok azonnali szabadon engedését sürgette, valamint a gázai lakosság humanitárius segítését.
A szentszéki diplomáciát vezető Pietro Parolin bíboros pénteken újságíróknak elmondta, a Vatikán azt reméli, hogy a helyzet nem súlyosbodik.
Kulcskérdésnek jelenleg a túszok szabadon engedését nevezte, amely esetén – a bíboros szerint – az izraeli szárazföldi támadás is elkerülhető lehetne Gázában. A szentszéki államtitkár megerősítette, hogy
Ferenc pápa készen áll találkozni a túszok családtagjaival.
A Vatikán közlése szerint a pápa október 22-én Joe Biden amerikai, csütörtökön pedig Recep Tayyip Erdogan török elnökkel beszélt telefonon az izraeli-palesztin konfliktusról.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az Izraeli Védelmi Erők nem erősítették meg ezt az információt.
***
Nyitókép: RICCARDO DE LUCA / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.